Chad és Sarah, a Walk With Pride Project vezetőinek képei megtalálhatók a következő linken: http://www.walkwithpridenow.com/
Köszönjük, hogy részvételükkel, fotós dokumentációjukkal támogatták a 15. Budapest Pride-ot, és hogy segítették a nemzetközi megjelenésünket!
Ezúton értesítjük közönségünket, hogy a programfüzetben megjelenttől eltérően a Czeizel Gábor rendezésében bemutatandó színházi produkció, Forgách András: A Pincér című darabja 18 órakor kezdődik.
Július 9-én, pénteken a 15. Budapest Pride fesztiválnak különleges vendége lesz a közönség számára. Morris Chapdelaine, „A szivárványon túl: A felvonulás lélektana”c. dokumentumfilm kanadai producere Magyarországra repül, hogy találkozzon a hazai leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) közösséggel a vetítés után.
Július 10-én az Amnesty International Magyarország tagjai, aktivistái, támogatói részt vesznek a Meleg Méltóság Menetben, kifejezve ezzel szolidaritásukat a magyarországi leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) emberek iránt, akik továbbra is széleskörű ellenségességnek és hátrányos megkülönböztetésnek vannak kitéve országszerte.
A 15. Budapest Pride szeretné pénzadománnyal támogatni árvízkárosult honfitársainkat, mától a Művész moziban megtalálható adománygyűjtő ládánk.
A befolyt összeget a Magyar Máltai Szeretetszolgálat segítségével továbbítjuk a rászorulóknak.
Segítsünk mi is!
Köszönjük!
A TASZ arra kéri a BRFK vezetőjét, hogy a rendőrség járjon el a gyűlöletbűncselekmények elkövetőivel szemben.
Az elmúlt hetekben Budapest belvárosában több alkalommal váltak bűncselekmény áldozataivá olyan magyar és külföldi állampolgárok, akiket vélt szexuális orientációjuk miatt támadtak meg. Sajtóinformációk és sértetti beszámolók alapján az esetek egy részében a helyszínen intézkedő és a vizsgálati szakaszban eljáró rendőrök garázdaság és testi sértés különböző fokozatai miatt indítottak eljárást, és nem minősítik a cselekményeket közösség tagja elleni erőszaknak.
Egy téma, másfél órás nyitott eszmecsere szakmabeliekkel és nézőkkel: naponta négy workshoppal várjuk a Budapest Pride fesztivál vendégeit. A 15. évforduló alkalmából az idén az elmúlt évek és a közösség helyzetének változása, lehetőségei köré fűztük a beszélgetéseket. A műhelymunkák szervezőjével, Balaci Adriánnal beszélgettem.
A fesztivál 15. évfordulója alkalmából limitált számú pólót hozunk forgalomba. A felső női és férfi szuperhős mintával, és a Pride idei lógójával kerül árusításra a Művész mozi könyves pultjánál.
Egységáruk: 1800 Ft/db.
Az alábbi sajtóközleményt az Amerikai Egyesült Államok, Ausztrália, Belgium, Dánia, Egyesült Királyság, Finnország, Hollandia, Írország, Kanada, Luxemburg, Németország, Norvégia, Portugália, Spanyolország, Svájc, Svédország és Szlovénia magyarországi nagykövetségeinek közös támogatásával adjuk ki.
Hamarosan itt a 15. Budapest Pride megnyitóünnepsége, de önkéntesekre még mindig szükség van. Olyan önkéntesekre, akik szívesen áldozzák szabadidejük egy részét arra, hogy másokért tegyenek valamit. Jelen esetben az LMBT közösségért. Virág Zsoltot, az önkéntes csoport vezetőjét kérdeztük a fesztiválon végzendő munkákról.
A filmezéshez értő lelkes önkénteseink munkája gyümölcseként elkészült a Budapest Pride hivatalos videoszpotja, melyet ezúton közzéteszünk, nézzétek, terjesszétek!
Idén 15. alkalommal rendezzük meg a Leszbikus és Melegfesztivált, melynek tavaly óta Budapest Pride a neve. Július 4. és 11. között különböző helyszíneken zajlanak a filmvetítések és az egyéb kulturális programok a magyar LMBT közösség és minden érdeklődő számára. A fesztivál egy hete – valamint az ahhoz tartozó Meleg Méltóság Menet – a szabadságról, a közösségről, az egymásért való kiállásról szól majd.
A 15. Budapest Pride (2010.07.04–07.11.) idén is számít Rátok! Nélkületek, önkéntesek és látogatók nélkül nincs Fesztivál! Július 4-én lesz az ünnepélyes megnyitó és az „Szeretlek, Phillip Morris” című amerikai film vetítése. Júl. 5-től 9-ig és 11-én a Művész moziban lesz a filmfesztivál, illetve beszélgetéseket hallgathattok meg a Bálint Házban (07. 5-7. és 11.) és a Brit nagykövetségen (07. 8-9). Lesznek színi előadások, társastánc est, szabad színpad, Rapid randi és természetesen éjszakai bulik is.
Június a Meleg Büszkeség Hónapja az Amerikai Egyesült Államokban, melyet Barack Obama nyilvánított azzá, hogy ezzel is felhívja az amerikaiak figyelmét többek között arra, hogy az amerikai törvényhozásnak milyen tennivalói vannak az LMBT emberek jogegyenlőségének megteremtése érdekében.
Az elnöki nyilatkozat felhívja a figyelmet arra is, hogy mindenki „úgy ünnepelje meg ezt a hónapot, hogy fellép a saját életében és másutt jelenlévő előítéletek és megkülönböztetés ellen”.
Tarts te is velünk az első szlovákiai Szivárvány Pride-ra, 2010. május 22-én. A Háttér Társaság a Melegekért Egyesület a Budapest Pride szervezőivel közösen önköltséges buszos utat szervez, melyre várjuk azok jelentkezését, akik részvételükkel szeretnék támogatni az első pozsonyi melegfelvoulást.
A korábbi évek hagyományához hűen, az idei LMBT Fesztivál keretében is lesznek beszélgetések, előadások, workshopok, amelyekre ötleteket és szervezőket várunk.
Idén 15 éves a Budapest Pride, korábbi nevén Leszbikus, Meleg, Biszexuális és Transznemű Film- és Kulturális Fesztivál. Bár keményen és kitartóan dolgozunk évek óta a rendezvény sikerén, az elvárások és feladatok egyre nőnek, ezért eljött az ideje a megújulásnak.
budapestprideCome to "Gyertyás megemlékezés Kertbeny Károly sírjánál" Tomorrow from 7:00 pm to 8:00 pm. A Szivárvány Misszió... fb.me/E2qOSfMX